Érzelmi támogatás

A BELSŐ HARMÓNIÁÉRT

Érzelmi támogatás egyre nélkülözhetetlenebbé válik számunkra

A szakmai s egyéni életemben is azt vettem észre, hogy az érzelmeink útvesztőjében egyre kevésbé tudunk egyedül rátalálni a jó megoldásainkra. A komplex érzelemszabályozáshoz szükségünk lehet támogató társakra, s szakemberekre is. Egy traumatikus helyzet, egy számunkra fontos személy elvesztése, egy munkahelyi stresszhelyzet s néha a szerelmi életünk kilátástalanabb pillanatai mind olyan mértékben terhelik meg az életünket, amelyben korrekt, higgadt támogatásra lenne szükségünk. Egy folyamatra, amely a tudatos és a tudattalan tartalmainkat is segít bennünk egységbe hozni.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Pszichoszomatikus betegség okainak feltárása

Az emberek egyik leghétköznapibb konfliktusát a saját szeretetük és a környezetük által nyújtott szeretet mennyisége és minősége közötti ellentmondás okozza. Minden betegség szeretet és figyelem kérés is. Egyesek azért betegszenek meg, hogy biztosítsák maguknak azt a figyelmet és törődést, amelyre szükségük van. Elfojtással állunk szemben, az örömforrások bezárultak. A betegekre testi-lelki elidegenedés jellemző, valamint mértéktelenség, rendetlenség, káosz is. Ennek rendbetétele egy jobb életminőség felé vezetheti az egyént.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Önkorlátozó gondolataink feltárása

Az önmagunkról kialakított hiedelmeinket a  környezet visszajelzései alakítják, s mindezek mellet mi magunk is kialakítunk egy világlátást, amely meghatározza a gondolatainkat önmagunkról, lehetőségeinkről. Az imposztor szindróma egyre gyakoribb jelenség. A belső lelki világunkban a  leggyakoribb önkorlátozó hiedelmek meggátolják az adekvát reakciót életünk lehetőségeire.  A szempontváltás lehetőségeinek átbeszélése új utakat nyithat életminőségünk javításához.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Gyermekvállalással összefüggő nehézségek feldolgozása

Sajnos a meddőségi problémák s a meg nem született magzatok elvesztése nagyon megterheli az érzelmi világunkat. Az élet-halál problémakörét mélyen megérintő élmények ezek. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a testi és lelki fájdalmak feldolgozásához szükség lehet szakemberre. A miért történt ez velem kérdésre a válaszok sokszor a tudattalanban találhatók. Az elengedési folyamat  érzelmi fejlődési útján mind a női mind az anyai identitás fejlődés úgy mehet végbe a segítségemmel, hogy esély teremtődjön egy saját belső igényből fakadó élet átélésére.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Szexuális életünkben átélt bizonytalanságaink okainak feltárása

Születésünk pillanatában két nem valamelyikébe születünk bele, és a legtöbb gyermek elsajátítja annak a biztos érzését, hogy ő fiú-e vagy lány. A nemhez tartozó pszichológiai, szociológiai szerepünk hosszú folyamat során alakul ki. A férfi vagy női test iránti erotikus érdeklődés, a  szexuális kapcsolat igénye, az önátadás igénye elindítja a folyamatot amely a harmonikus és bensőséges szexualitás átéléséig vezet. Ha azonban a szexualitáshoz fűződő viszony kialakításában sok nehézséggel találkozott, érdemes pszichológus segítségét kérni annak érdekében, hogy az egyéni diszfunciók feltárásával ön is alkalmassá váljon a örömet adó szexualitás valódi szerepének átélésére.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Szexuális molesztálás és erőszak hatásainak feldolgozása

Ez az élmény befolyásolja a gyermeki-serdülői-női lélek fejlődésének folyamatát. Kialakul az áldozati szerep, és kihat az élet minden területére. Torzul az énkép, a testvázlat, az önazonosság, az önértékelés, és ezért van szükség szakember segítségére. Egy „titok” őrizgetése a psziché és a szellem természetes öngyógyító folyamataira negatívan hat, és a személyiség nem ismert és nem tudatosított aspektusai is rejtve maradnak. A traumát feldolgozó folyamat során az eredeti traumához való visszatérés révén a feldolgozatlan harag megjelenítése, az elengedési folyamat elindítása nyújt segítséget abban, hogy a páciens saját személyes biztonságát ismét megtalálhassa, s a szégyen érzését, és az azt kísérő önhibáztatást megbocsátássá formálja.

y

Kertész Éva műsorában a Dr. Bézs műsorban egy hosszabb beszélgetés készült velem a nemi erőszak női áldozatairól a #MeToo mozgalomhoz kapcsolódóan, amely beszélgetés meghallgatható.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Szeretett személy elvesztésének feldolgozása

Azt hiszem a gyász az az élmény, amelyben megpróbáljuk elfogadni az elfogadhatatlant. Az egyéni belső világunk, szembesülve a veszteségeinkkel elkezd egy helyreállítási folyamatot, amely során sok tudattalan tartalommal is szembesülni szoktunk. Az elveszettségből, a cserbenhagyottságból, az el nem halványuló fájdalom átéléséből, a kilátástalanságból indulva eljutunk a hiányállapotaink megéléséhez s az új utak kereséséhez is. Az egyéni érési folyamat átélésében és az új világ megteremtésében s az új én meghatározásában nyújthatok segítséget.

Tervezhető-e a Saját életstílusunk?

Egy páciensem véleménye a támogatásomról

„Amikor találkoztunk, azonnal színpatikusnak tartottam. Azok a nagy szemei beszélnek. A mai napig úgy érzem, hogy végig tudja fésülni a lelkem. Olyan, mint amikor hajmosás után a ritkafogú fésűvel kibontja az ember a haját és kijönnek a gubancok. A vállamon nyugszik a kifésült, vizes nehéz haj, ami a foglalkozás végére megszárad és könnyedén szálldos, ami nagyon jó érzés és még szépnek is érzem. Úgy át tud gyúrni, hogy fizikai fájdalmat is tud okozni – illetve legtöbbször ő átveszi rólunk a fizikai fájdalmunkat.  Megtanította, hogy minden rajtam múlik. Magam irányítom magamat, az egészségemet, a hangulatomat, a külsőmet. Képes vagyok arra, hogy a magam elé állított – önszántamból vagy a rám erőltetett, kényszerített –feladatokat, kihívásokat átgondolt, lépésről-lépésre felépített módon megoldjam. Nem lehet észrevenni semmit, csak egyszerűen jeleket kapok a belsőmből, hogy mit kell tennem.”   T. Márta

Ezekben a témakörökben podcast adások is meghallgathatóak

Az érzelmi világunkban nehezebben igazodunk el, a komplex érzelemszabályozás alapjainak elsajátítása ebben a rohanó világunkban komoly kihívást jelent számunkra. A teljesítményekre, eredményekre épülő önmeghatározási kísérleteink sok aspektusa nem engedi meg, hogy reálisan lássuk a helyzeteinket s a kapcsolatainkat. S ezért mutatom be a podcastekben a tudattalan folyamataink mozgatórugóit és a kezelési lehetőségeiket is.